A hóban lábnyomok vezettek a domb felé. Gazdájuk egy fiatal lány volt. Egy szellem. Hosszú lángvörös haját, ami egyébként a térdéig ért most a fogcsikorgatóan hideg szél tépdeste. Arcán fekete mintázat vonult végig. Szeme zöld volt, akár a smaragd. Szinte világított. Arcán fájdalom és elkeseredet düh tükröződött. Kezéről folyt a vér. Ő volt az, aki lemészárolta a falut. Tehetetlen dühében. - Mért kellet meghalnia? -halkan lehajtott fejjel kérdezte az éjszakától. - Mért kellett meghalnod? - Ordított bele az éjcsendjébe. - Mond miért? - könnyeivel küszködve. Felnézett a teliholdra, s még jobban elkeseredett. Valami mozgott a háttérben. A lány megfordult. - Bárki is vagy most meghalsz! - Rontott a hangok irányába. De a vesztébe rohant! Öt miko várt arra, hogy belépjen a csapdájukba. - Most megfizetsz azért a sok vérontásér, amit elkövettél! - Szólt hűvös és ellentmondást nem tűrő hangon a vörös ruhás miko. Ruhája egyhangúságát csak hosszú derékig érő fekete haja törte meg! - Kezdjük a szertartást! -Ne engedjétek kitörni! - Adta az utasításokat Reiko. - Rendben! -Kezdhetjük! -Jött az egyhangú válasz! - Mivel nem ölhetünk meg, ezért Örök álomra ítélünk! - Jött a parancsoló hang. Megkezdődött a szertartás. A mikok elhelyezkedtek. A szellem lány körül felragyogott egy ötágú csillag - a mágia jele. -~ Mi ez? Mi történik? ~ - futottak át a gondolatok a Szellem agyán. Ártatlanok vére. Gonosz lélek szíve. Lelked kristálybörtönben, Nyugodjon békében. Életre hívni csak az tudjon, ki egy suhintással ad életet. Belé reménytelen szerelembe ess, Ha a szerelem viszonzásra le, Életed is megváltást nyer. De, ha a szerelem viszonzatlan, Az örök pokolban éled végtelen élted. S most. Kinek kezéhez annyi ártatlan vér tapad, 200 éves nyugalomra lel-e kristály fogságában. A Szellem teste hirtelen görcsbe rándult. Kétségbe esetten próbált levegőhöz jutni, de hiába próbálkozott. Dühében és félelmében kiáltani próbált, de egy hang sem jött ki a torkán. Szemének fénye kezdett kialudni. Már nem kapkodott görcsösen a levegő után. Szépen lassan összekuporodott a földön. Hirtelen kékes ezüstös lángok csaptak fel körülötte, amik lefoszlatták ruháját. Mire a lángok kialudtak Ezüstös kristályréteg borította a Szellem testét. Arcán már nyoma sem volt az előbbi félelemnek, mérhetetlen béke és nyugalom tükröződött az arcán. Éppen olyan volt, mint egy gyönyörű szobor. A tökéletes mestermű. - Immár lelke álomba merült. - szólalt meg Jokyoden. - Most már egy biztos helyen pihen. Bízom benne, hogy onnan sohasem fog kiszabadulni. -Reiko szólt közbe. - Abban is biztos vagyok, hogy nem szabadul ki egyhamar, hiszen egyszerű halandó vagy szellem nem törheti meg a varázst. - Akago szólt közbe kicsit fáradtan. - Én viszont azt mondom, míg élünk, addig készen kell állnunk, hiszen sohasem tudhatjuk, mikor bukkan fel az élet pengéje és találja meg a Tigrist. Kétszáz évig háborítatlanul pihenhetett, a Tigris szellem. Kétszáz Év háborítatlan magányban. - Végre megtaláltam! Sikerült megtörnöm a kaput őrző varázst! Hogy-hogy eddig nem vettem észre, hogy itt helyezték örök álomra. Mindegy, nem számit a lényeg, hogy most felébresztem, és a harcommá teszem… - Egy hatalmas villám hasított bele a térbe. Naraku teste darabokban lebegett a védőpajzsán belül. - Mi? - Ez meg hogy lehet, nem éreztem ezt a pajzsot! - Nem tudok rajta áthatolni. He? - Már értem, majd Sesshoumaru kiengedi nekem! - Kukukuku… Kezdte nevetését Naraku, miután elolvasta a sziklába vésett szöveget! - Igen Sesshoumaru és a kardja majd szívességet tesznek nekem! - Azzal olyan hírtelen eltűnt, mint amilyen hirtelen feltűnt az előbbi villám. A telihold teljes pompájában uralkodik az éjszakai égbolton. Fényét Olykor egy-egy kósza felhő tompítja. Az erdőben egy tisztáson tábortűz járja éjszakai táncát. A tűz négy alakot világított meg. Agy férfit, akinek hosszú ezüst haja volt. Homlokán kék félhold díszelgett. Szemei aranysárgák. Tekintete nyugodt és komoly. Békésen ült egy fatövében és elgondolkodva figyelte a teliholdat. A másik alak egy kislányé volt, aki közel ült a tűzhöz és arra ügylelt, hogy a halak, amiket sülni rakott a tűzbe meg ne égjenek. A harmadik egy kis zöld szellem volt. Aki olykor-olykor felmorrant álmából. A negyedik pedig, egy kétfejű sárkány-ló volt. Aki szintén békésen aludt. - Sesshoumaru hírtelen felkapta a fejét. Beleszagolt a levegőbe, majd talpra állt. - Ez a szag! Most megölöm. - szólt félhangosan. S elindult a szag forrása felé. Jaken és Rin gyorsan összeszedték magukat és utána indultak. Hamarosan kiértek egy tisztásra. S ott állt velük szemben Naraku. Sesshoumaru már nyúlt is a Toukijin után, hogy azzal szeletelje fel ellen felét. De ekkor megszólalt Naraku. - Gyere a Mount H… Hegy maradványaihoz, ott megküzdhetünk! - ezzel olyan hírtelen el is tűnt, mint amilyen hírtelen megjelent! Közben beérték Sesshoumarut kísérői is. Ahun nyugtalanul ingatta a fejét, Rin kicsit aggódva figyelte nagyurát. Jaken már épp kérdezte volna, hogy mi történt de úgy gondolta kivételesen, jobb, ha meg se nyikkan. Ekkor a Nagyúr megtörte a csendet. - Indulunk! - Ellenvetést nem tűrve elindult. Jaken végig azon morfondírozott, hogy hogyan tehetné fel kérdését. Ahun Rinnel a hátán elindult Sesshoumaru után Jaken lassan észbekapott és utánuk rohant. De vagy háromszor felbukott mire utolérte őket. - Vajon mi történhetett? Sesshoumaru-sama ingerültnek tűnik. - Jaken morfondírozott magában, amiből csak egy fa gyökere zökkentette miben már megint hasra esett. - Rin tűnődve nézte a Nagyurat - Sesshoumaru-sama, hova megyünk? -Utat adva kíváncsiságának. Sesshoumaru nem is vette figyelemben Rin kérdését, sokkal jobban foglalkoztatta az, amit Naraku mondott. - Mit tervez az a nyomorult? Már egyszer jártam ott, de az a hegy megsemmisült nincs ott más csak romok, akkor meg mi lehet az, ami miatt ott akar velem megküzdeni? Mind egy már megint valami mocskos trükköt forral a fejében. - - Rin álmosan tekintett fel az égre. Majd elnyúlt Ahun hátán és elaludt. jjj - Az este nyugodtan telik! Hamarosan holdfogyatkozás lesz. Még 2nap! Legalábbis én úgy saccolom. - Mit gondolsz InuYasha? - Érdeklődött Miroku. - Képzeld én is észrevettem! Muszáj emlékeztetned rá? - Zsörtölődött InuYasha - Van valami a levegőben, valami gonosz erő. Érzed Miroku? - Összeráncolt szemöldökkel meredt az égre a Hanyou. - Igen, igazad van. Valami készülőben van. - Biztos vagyok benne, hogy Naraku áll a dolgok hátterében! - Hát ti meg mért nem alszotok? - kérdezte Sango kicsit álmosan, mivel felébredt a fiúk beszélgetésére. - Á… Sango! - és ezzel Miroku oda sétált Sango mögé. Már megint akcióba lendült a szerzetes. De mint mindig most is egy hatalmas pofon lett a jutalma. - HÁT SOSEM JAVULSZ MEG? - förmedt rá Sango. Miroku bal szeme alatt egy hatalmas monokli jelent meg. Ott, ahol elterült a földön ott is aludt el. Reggelig meg sem mozdult. - Uh… Sango ez hatalmas volt, még most is fáj - Méltatlankodott a szerzetes. - Megérdemelted! - válaszolta hidegen a lány. - Hol van InuYasha? - nézett körbe Kagome. -Mindjárt kész a reggeli és ő még sehol. - Lement a folyóhoz. Úgyis ha megérzi a kaja illatát, akkor fejvesztve rohan majd vissza. - Nyugtázta Shippou amint nyúlt a reggelije után. Alighogy ezt Shippou kimondta már ott is állt mögötte az előbb említett. És egy jól irányzott csapással fejbe vágta a róka kölyköt. - Ki mondta, hogy meg eheted a tésztámat?- förmedt rá a Hanyou Shippoura. Leült és a kezébe vette a kajáját. Neki látott falatozni. - InuYasha! - szólt Kagome kicsit bosszúsan. A fiú felnézett a tányérjából. És sürgősen letette azt, jó messzire magától. - Fekszik! - Szólalt meg végül Kagome. Utána folytatta reggelije elfogyasztását. - Miután befejezték a reggelit Kagome és Sango elpakoltak. -Merre megyünk tovább? - kérdezte Kagome. Mielőtt bárki is javasolhatott volna valami InuYasha adta meg a választ- Északra. A Hakureizan hegy maradékaihoz. -Vitát nem tűrő hangon. Erre mindenki felnézett a Hanyoura. Szinte egyszerre tették fel a kérdést: Miért? Tegnap láttam Naraku mérgező darazsait és Kagurát. Éppen abba az irányba tartottak. Valami tervez az-az alávaló. Ezzel elindult. A többiek követték. Mindenki azon gondolkodott, hogy most vajon mit tervez ellenük Naraku. Sango tűnődve néz maga elé. - Mond Kagome! Szerinted, ott van az öcsém is? - szomorúság ül ki az arcára. - Nem tudom Sango. Nem tudom. De biztosan jól van. - kedves és biztató mosoly ült ki az arcára. Kis idő múlva már nyoma sincsen az előbbi szomorúságnak és most már InuYasha a két lány témája. - Hé… InuYasha. Milyen messze van még innen az a hegy? - Kérdezte Shippou. Úgy kb. kétnapi járásra. - Adta meg a választ Miroku. - De hát két nap múlva Új hold. Biztos, hogy oda akarsz menni? - szólt közbe Sango kicsit meg lepetten. - Tudom, de akkor is odamegyünk. Tudni akarom, hogy mire készül. - És gyorsított a tempón. - Nézzétek ott egy falu! Maragyunk itt éjszakára. -szólt Kagome. -Egyet értek Kagoméval. Különben is nézzétek az eget. Nagy vihar lesz estére és nincs kedvünk bőrigázni. -Állt Sango Kagome mellé. - Hm… - Miroku tűnődve néz a falu felé. - Hehe…- meg is találta mait keresett- Egyet értek a lányokkal. Itt kéne töltenünk az éjszakát! - És hatalmas lépésekkel elindult a falu felé. - A két lány összenézet! -Sose változik meg!- mondták szinte egyszerre. - Nem valószínű, hogy valaha is meg fog javulni. - Mind hárman hatalmast sóhajtottak. - Na mi lesz? Megyünk már? - Türelmetlenkedett InuYasha. - InuYasha az orrára csapott. -Ez Myouga. Te meg mit akarsz? - Üdv InuYasha úrfi - Szólt az imént összelapított bolha. - Valami nagy baj van készülőben. A Hakureizan hegy maradékai fölött baljós fekete fellegek gyűlnek. Az a hír járja, hogy valami furcsa és titokzatos személy, egy rég elfeledet sírhely után érdeklődik. Emellett rengeteg démon lepte el a környéket. - ezt mind egy szuszra mondta el a bolha. - Biztos vagyok benne, hogy Naraku áll a dolgok hátterében. - és mosolyogni kezdett a Hanyou. - Vajon megint mi dolga lehet ott Naraku-nak? Emlékszetek annak a hegynek a gyomrában állt össze majdnem teljesé az ékkő. - Hé… Mi lesz már? Jöttök végre mindjárt esik. - Rikácsolt Shippou a fal bejáratából. A csapat gyorsan beérte a kis róka démon. Bementek a fogadóba, ahol Miroku előadta a szokásos „baljós fekete fellegek gyűlnek a fogadó felet” című előadását. Miközben bent elfogyasztották a vacsorájukat, odakint megindult az égi háború. A szél erősen tépte a fákat. Az eső nagy nehéz cseppekben esett. Baljós elő jeleket hozott magával északról a szél. Valami készül. Valaki Ébred. Vége az első fejezetnek.